Első sítúránk!

Télen úgy döntöttünk a családdal, hogy elmegyünk síelni egy pár napra, hiszen úgy is hosszú volt ez az év. Rohanás, munka, és ami ezekkel járni szokott. Sosem voltunk még télen sehol így pihenni, ezért úgy döntöttünk, ha megtehetjük miért ne. el is mentem egy barátomhoz, mert tudtam, hogy van neki egy olyan tetőre szerelhető, síbox, amibe kényelmesen be tudjuk pakolni a cuccainkat, amit vinni, szeretnénk. Persze csak négy napról van szó, de ismerve a feleségemet, azért semmit sem bíz a véletlenre. Már előre láttam magam előtt, ahogy pakolunk a kocsiba, és a szomszédok azt kérdezik, hogy miért költözünk el ilyen hirtelen. Na de a viccet félretéve, természetesen a cuccok szállítását meg kellet osztani. Ezért gondoltam a síboxra mint megoldásra. Mivel az autónk nem túl nagy, valamit kellett csinálni.  A barátom ide adta a tárolót, és segített is felszerelni. Eddig sosem mentem az autómmal, úgy hogy valami lenne a tetején. Hazafelé menet, rákanyarodtam a gyorsforgalmi útra, hogy tempósabban hazaérjek, de valami nagyon furcsát észleltem. Nem is tudtam mit kezdeni vele, az első pillanatban. Valami furcsa zaj ütötte meg a fülemet, de mentem tovább nem foglalkozva vele. De ahogy egyre gyorsabban haladtam annál erősebben hallottam a zajt. Megálltam az első lehetséges helyen és körbesétáltam az autót, hogy látok-e valami rendellenességet. Mivel az égvilágon semmit nem láttam a kerekeken, ami ezt a zajt okozhatja, így tovább mentem. Nem szűnt a zaj, sőt mintha erősödött volna. kezdtem nagyon aggódni, hogy az autónak pont most lett valami baja mikor végre rá szántuk magunkat, hogy kicsit elutazunk. Kezdtem lepörgetni a gondolataimban, hogy ezt miként közlöm velük. „Helló család van egy jó hírem meg egy rossz! A jó hír az, hogy itt a síbox, lehet csomagolni! A rossz meg az hogy nincs mivel mennünk!” Na, ez biztos hatalmas lelkesedéshez vezetne. Na, mindegy gondoltam, lesz, ami lesz, én megyek, egy szerelőt megkérek, nézzen, rá az autóra mi lehet a baj. Talán nincs nagy gond, és gyorsan meg tudja javítani.

Tovább olvasom

Megszűnik a munkahelyem

A múlt héten közölte velünk a főnököm, hogy egy hónap múlva megszűnik a munkahelyünk. Nem tudom, hogy mi tévő legyek?.

A munkalehetőségek

Választhatok, hogy keresek magamnak itthon másikaggenstein-581771_1280 munkát, amit a mai helyzetben nagyon nehéz, de szóba került az is, az egyik barátom vetette fel, hogy menjek ki külföldre dolgozni.

Tovább olvasom

Ez is egy elhivatottság.

the-abandoned-599502_1280Aki munkája során, emberekkel foglalkozik, az tudja, hogy nem egy leányálom. Minden ember más, de ez így van rendjén. Ezzel még nem is lenne olyan nagy probléma. Természetesen, aki erre adja a fejét, annak toleránsnak, és türelmesnek kell lennie. Ez tényleg egy elhivatottságot igényel. Buszsofőr vagyok amióta csak az eszemet, tudom. Apám is ezzel foglalkozott mikor gyermek voltam, és talán tőle hoztam ennek a hivatásnak a szeretetét. Hálás is vagyok neki ezért, mert egy olyan világba vezetett bele, amit el sem lehet mesélni. Azért meg próbálom röviden átadni pár gondolatomat.

Tovább olvasom

A legnagyobb nyári kaland

Sokat gondolkodtunk rajta, hogy mi tévők legyünk. A férjem, Jani testvére, és a párja kint él Bécsben, meghívták a lányunkat, nyárra magukhoz, egy hónapra. Lányunk, 15 éves, tehát már nem kislány, így én azon az állásponton vagyok, hogy engedjük el, hiszen, jó helyre megy, és nagy kaland lehetne az ő számára is. Te jártál már Bécsben?

Tovább olvasom

A tökéletes család

Mikor megismerkedtünk Sanyival, a középiskolai évek alatt, a szüleim mindig mondták, ne éljem bele magamat nagyon, mert majd 200 kilométer fog minket elválasztani, és nehéz lesz a választás. Persze édesapám semmiképpen nem akarta, hogy elköltözzek olyan mesze, egyetlen lányaként. Én pedig mindig mondtam neki, “ráérünk ezzel akkor foglalkozni, ha aktuális lesz.”

Tovább olvasom