Első sítúránk!

Télen úgy döntöttünk a családdal, hogy elmegyünk síelni egy pár napra, hiszen úgy is hosszú volt ez az év. Rohanás, munka, és ami ezekkel járni szokott. Sosem voltunk még télen sehol így pihenni, ezért úgy döntöttünk, ha megtehetjük miért ne. el is mentem egy barátomhoz, mert tudtam, hogy van neki egy olyan tetőre szerelhető, síbox, amibe kényelmesen be tudjuk pakolni a cuccainkat, amit vinni, szeretnénk. Persze csak négy napról van szó, de ismerve a feleségemet, azért semmit sem bíz a véletlenre. Már előre láttam magam előtt, ahogy pakolunk a kocsiba, és a szomszédok azt kérdezik, hogy miért költözünk el ilyen hirtelen. Na de a viccet félretéve, természetesen a cuccok szállítását meg kellet osztani. Ezért gondoltam a síboxra mint megoldásra. Mivel az autónk nem túl nagy, valamit kellett csinálni.  A barátom ide adta a tárolót, és segített is felszerelni. Eddig sosem mentem az autómmal, úgy hogy valami lenne a tetején. Hazafelé menet, rákanyarodtam a gyorsforgalmi útra, hogy tempósabban hazaérjek, de valami nagyon furcsát észleltem. Nem is tudtam mit kezdeni vele, az első pillanatban. Valami furcsa zaj ütötte meg a fülemet, de mentem tovább nem foglalkozva vele. De ahogy egyre gyorsabban haladtam annál erősebben hallottam a zajt. Megálltam az első lehetséges helyen és körbesétáltam az autót, hogy látok-e valami rendellenességet. Mivel az égvilágon semmit nem láttam a kerekeken, ami ezt a zajt okozhatja, így tovább mentem. Nem szűnt a zaj, sőt mintha erősödött volna. kezdtem nagyon aggódni, hogy az autónak pont most lett valami baja mikor végre rá szántuk magunkat, hogy kicsit elutazunk. Kezdtem lepörgetni a gondolataimban, hogy ezt miként közlöm velük. „Helló család van egy jó hírem meg egy rossz! A jó hír az, hogy itt a síbox, lehet csomagolni! A rossz meg az hogy nincs mivel mennünk!” Na, ez biztos hatalmas lelkesedéshez vezetne. Na, mindegy gondoltam, lesz, ami lesz, én megyek, egy szerelőt megkérek, nézzen, rá az autóra mi lehet a baj. Talán nincs nagy gond, és gyorsan meg tudja javítani.

A gyors szerviz!

Ne túl messze tudtam, hogy van egy autószerelő műhely. Bekanyarodtam és szerencsémre nem is voltak nagyon tele munkával, és szinte azonnal be is állhattam a műhelybe. A szerelő, aki egy középkorú kellemes modorú ember volt, azonnal nekiállt szemrevételezni az autómat. Először csak sétálgatott, körbe az autó körül, de egyszer valami furcsa mosollyal az arcán rám nézett, és ezt kérdezte:

Uram!

Mennyi pénzt szeretne áldozni most erre az autóra?

Én:  „Hát az az igazság, hogy csak annyit, amennyit nagyon muszáj. Tudja, mindjárt indulnánk egy pár napra síelni, de ez a zaj aggaszt, és így nem merek elindulni a kocsival.”

Szerelő:  „Már ne is haragudjon kedves uram, de gondban vagyok egy kicsit azzal, hogy mit is kérjek öntől a javításért. Mert tudja elég aránytalan a befektetett energia, és a javítási óradíj, ami a falra ki van függesztve.”

Megijedtem elég rendesen, ettől a kijelentéstől. Gondoltam magamban, hogy itt a vége a síelésünknek, és az árát az autóra költhetem most azonban. De azért valami furcsaságot éreztem ebben a dologban. Valami olyat, mint amikor meg akarják vezetni az embert. Erre az is okot adott, hogy a szerelő nem nyúlt még az autóhoz egy ujjal sem, és egy cinikus mosollyal az arcán már az anyagiakról faggatózik. Megkérdeztem tőle, hogy mennyi energiát szeretne bele fektetni a munkába? Az arca egy kicsit elkomolyodott. Azt hittem, hogy megbántottam valamivel. Aztán egy kimért lassú mozdulattal felém intett, hogy lépjek közelebb, hozzá.

Odaléptem és ő azt mondta:

„Uram! Meg mutatok önnek egy szakmai trükköt. Nem kérek a javításért semmit, de a tanításért igen. Nem fog ez önnek semmibe sem kerülni. Megegyeztünk?”

Ekkor éreztem, hogy nincs itt semmi komoly baj. AZ emberen látszott, hogy egy igazi becsületes ember. Megbíztam benne, és kezet ráztam vele az üzletre. A szerelő el kezdett ismét egy kicsit cinikusan mosolyogni, és egy határozott mozdulattal benyúlt a síbox alá. Ugyan avval a mozdulattal ki vett onnan egy papírt. Én néztem kérdően rá, és nem értettem, hogy ez most mit jelent. Nézett rám és a papírt mutatja felém.

„Ez mi?” Kérdeztem tőle.

„Bukósisakhoz kupon.” Mondta és felemelte az orrom elé.

„ez a fizetsége a javításnak. Rendben vagyunk?”

Kérdezte tőlem szerényen, de mosolyogva. Természetesen bólintottam, de nem értettem az egészet. Aztán elmondta, hogy semmi baja az autónak, csak ez a papír beszorult a sÍbox és a tető közé, és ez adhatta ezt a csúnya hangot. Nyugodtan menyek a családomért, és gyorsan induljunk útra, mert hamar elmegy ez a pár nap. Nagyon hálás voltam neki ezért, és az óta is oda hordom a kocsimat szervizezni hozzá.