Nagyvárosi modernizáció

A párommal három éve együtt vagyunk és egyre komolyabban alakulnak a dolgok, ezért úgy döntöttünk, hogy ideje lenne összeköltözni. Mindketten Budapest agglomerációjában élünk a családunkkal és ez lenne az első lépésünk az önálló élet felé. Már beszéltünk arról, melyikünk hova költözne legszívesebben és abban mindketten egyetértettünk, hogy Budapesten szeretnénk elkezdeni a közös életünket. Miután az ember az egész életét vidéki környezetben élte le, már vágyik a nagyváros nyüzsgésére és a mozgalmasságra. Az sem utolsó szempont, hogy mindkettőnk egyeteme Budapesten található, ami az ingázás idejét is megspórolná nekünk. Már alig várom, hogy végre olyan helyen lakjak, ahol a tömegközlekedés könnyen elérhető bárki számára, a nap bármely szakában.

A következő lépés a lakás kiválasztása. Mindkettőnknek a modern lakások tetszenek, ezért a legtöbb, amit megnézünk új építésű lesz. Azt hiszem bátran mondhatom, hogy megtaláltuk néhány lakás után a megfelelőt. Nem a legújabb építésű, de modern, a kilátás gyönyörű és nincs messze az egyetemtől, sem a központtól. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt fogok majd egyszer eljutni az iskolába. Miután ennyi évet töltöttem az agglomerációban élve, nagy fellélegzés a városi tömegközlekedés… A lakással kapcsolatban pedig egyetértünk a párommal abban, hogy mindketten ott szeretnénk lakni, csupán néhány kisebb átalakításra lenne szükség. Szeretnénk szőnyeget és függönyöket cserélni, mosogató gépet venni és a fűtésrendszert korszerűsíteni. Az ingatlanostól megtudtunk ez utóbbiról néhány információt. Ő a Fűtésrendszerek nevű oldalt ajánlotta. Manapság elterjedt ugyanis az elektromos radiátorok használata, ami korszerűsíti és lassacskán talán fel is váltja a régi típusú radiátorokat. Nem csak esztétikusabban mutat, de környezetvédelmi és kényelmi előnyei is bőven vannak.

Először is, az elektromos radiátorok beszereléséhez nem szükséges a csöveket a falban végigfuttatni vagy kazánt használni, mint a hagyományos gázfűtés esetében, hanem elég a működéséhez csupán egy konnektor. A futesrendszerek.hu oldalon található elektromos radiátorok könnyen használhatók, hiszen minden radiátorhoz külön termosztát tartozik, ezáltal a kívánt hőmérsékletet szobánként be tudjuk állítani. Lényeges különbség a hagyományos és az elektromos radiátorok között, hogy míg a gázfűtésesben víz található, az elektromosban olaj vagy semmi ilyesmi. Ha van, akkor a folyadékot az áram melegíti fel, ezáltal nem keletkezik káros anyag fűtéskor.

Az első kérdés, ami felmerült bennem, az az ára volt. Megéri árammal fűteni? Nem lenne olcsóbb a hagyományos radiátor? Azonban ingatlanosunk felvilágosított arról, hogy manapság már energiatakarékosabban vannak kialakítva az elektromos radiátorok, jobban tartják a hőt, ráadásul a beszerelésükkel is sokkal többet lehet spórolni, mint a régi típusú gázfűtéses radiátorokéval. Akinek pedig van rá lehetősége, az napelemmel is egybe tudja kötni az elektromos radiátorát, így még takarékosabbá és környezetkímélőbbé lehet alakítani a fűtésünket.

Miután utánanéztünk a https://futesrendszerek.hu/elektromos-futes/elektromos-radiatorok linken található oldalon a lehetőségeknek, láttuk, hogy nem csak radiátor van, amiből válogatni lehet, hanem több elektromos eszköz, ami a későbbiekben hasznunkra válhat. Például elektromos bojler, infrapanel és konvektor. Az oldal alján található egy űrlap, aminek kitöltésével felveszi velünk a kapcsolatot egy szakember, aki segít nekünk az elektromos radiátorok kiválasztásában és beszerelésében is. Ez a szolgáltatás országszerte minden megyében megtalálható, ami bárki számára elérhetővé teszi a radiátorok modernizálását.

elektromos radiátorok