Hát ez amúgy nagy általánosságban igaz is, azonban nem mindegy szerintem az sem, hogy milyen motoros boltról van szó.
Mint az tudvalevő, nagy szenvedélyem a különböző városok megismerése. Az utóbbi egy-két évben azonban ezt a szenvedélyemet kiegészítettem a motorozás iránt érzett vonzalommal. A helyzet csupán annyit változott, hogy amíg eddig stoppal és vonattal, meg hasonló körülményekkel utaztam el, hogy megnézzem a különböző városokat, legyenek azok híresek, vagy kevésbé híresek, addig most már a saját motorommal járom be, elsősorban Magyarország városait.
A több nagy város mellett a kisebb falvakban is el tudok így látogatni és nem kell a helyi busztársaságokra bíznom magamat.
A motorom mellé a különböző kiegészítő szerkókat a shox motoros boltok egyikében vettem, abban, ami Budapesten található. Egy ismerősöm ajánlotta nekem, aki már jó pár éve éldegél a motorjával, így megbíztam szakavatott tanácsában. És milyen jól tettem!
Ő azt mesélte, hogy mivel már több éve motorozik, mindig céltudatosan megy be a boltba, és eddig még nem akadt olyan kérése, amire ne találtak volna megoldást az ott dolgozók. Emellett azonban volt egy olyan megérzése, hogy egy teljesen friss húsnak, mint amilyen én vagyok, is jó lehet ez a bolt.
Teljes mértékben igaza volt. Nagyon barátságosan és pozitívan fogadtak és már az első pillanattól kezdve azt érezhettem, hogy itt nem tehetek fel úgymond hülye kérdéseket, mert mindegyikre a legnagyobb örömmel válaszolnak majd.
Elmondtam, hogy mi mindenre szeretném használni majd a motoromat. Hogy nekem eddig sem számítottak az időjárásbeli viszontagságok, mindig mentem, ha be volt tervezve az utam, sőt gyakran akkor is ha nem. Ezért mindenféle motoros szerkóra szükségem volt. Védekezni a hideg, a meleg ellen. Sőt, még az esőre is fel kellett készítenem magamat és a motoromat. Itt, ebben a motoros boltban olyan árut kínáltak nekem, ami nem csak jó minőségű volt, de az árakkal sem szálltak el irreális irányba.
Sajnos sok helyen tapasztalható, hogy a motoros boltokban nagyon túlárazzák a termékeket, mondván, hogy aki eljött vásárolni az úgyis megveszi. Na, itt nem erről van szó. Persze nincs ingyen, a minőséget itt is meg kell fizetni, de abszolút az ésszerű keretek között mozognak az árak.
Különben én azért is jöttem ide, mert előtte kicsit tájékozódtam és azt láttam, hogy nem csak Budapesten, hanem az ország szinte minden nagyobb városában találhatóak motoros boltok, amik hozzájuk tartoznak. Például Miskolcon, Fehérváron, Szegeden és Pécsen is. Szépen szétszórva az ország különböző területein, égtájain.
Így, hogy most már tudom, bennük megbízhatok, ha elindulok ezekbe az irányokban kalandozni, nyugodtan és biztonságban utazhatok, tudván tudva azt, hogy ha valamire szükségem lenne, mert elfelejtettem hozni, vagy drasztikusan megváltozik az időjárás, esetleg nem gondoltam rá, vagy a legrosszabb esetben elhagytam volna, akkor itt megtalálhatom.
Ez a tudat hatalmas önbizalmat ad és sokkal magabiztosabban járom az utakat a motorommal, így hogy szinte bárhol betérhetek egy ismerős helyre, egy motoros boltba, amit szeretek.